u_14_edzes
Fotók, interjú: Lengyel Roland

A gyerekek körében egyre népszerűbb dolog a foci Szirmabesenyőben, főleg ha azt a SZISE U-14 csapatának játékosaként tehetik.

Remekül sikerült a toborzó, ugyanis az első edzések óta folyamatosan nő az érdeklődés az utánpótlás focicsapat iránt. Oly annyira megjött a játékkedv, hogy kénytelenek voltunk még egy edzőt felkérni, így Nagy Timoteus mellett Kuttor Bence segíti a felkészülést. Ennek köszönhetően további jelentkezéseket tudunk fogadni – számolt be Peknyó László SZISE elnök.

A mai napon már 26 játékos jelenlétében zajlott az edzés, ahol bizony eldördültek férfias lövések, valamint láthattunk látványos védéseket is.

Várjuk Önöket és a gyerkőcöket az edzésekre, illetve a felnőtt csapat bajnoki mérkőzéseire egyaránt!

HAJRÁ SZISE!