u14_toborzo
Fotó, interjú: Lengyel Roland

A tegnapi napon tartott toborzással megkezdődött az a szakmai munka, mellyel a futballtérképre történő újbóli felkerülésünket, valamint a helyi sportélet megerősítését és kiszélesítését céloztuk meg - nyilatkozta Peknyó László a SZISE elnöke.

Ennek első lépése az futballutánpótlás bázisának létrehozása, az abban résztvevő gyermekek csapatmunkához, közös feladathoz és mérkőzéshez szoktatása. A szülői értekezleten Peknyó László a szülőket részletesen tájékoztatta az U14-es terveiről, mely idő alatt Nagy Timoteus edző sem tétlenkedett és a műfüves pályán azonnal hozzáfogott az első edzésen megjelenő 15 gyerkőc alapos megmozgatásához, kompetenciájuk felméréséhez.

A srácok szemmel láthatólag nagyon élvezték a hosszú bezártság utáni játékos edzést és az is gyorsan kiderült, hogy edzőjük komoly és profi munkára tett vállalást.

Akik most szabadidő vagy akár bátorság hiánya miatt nem tudtak eljönni, azokat arra biztatjuk, hogy látogassanak ki az edzésekre és csatlakozzanak a megfelelő körülmények biztosításával és elérhető célokkal újrainduló U14-es csapatunkhoz és egy garantáltan jó sportközösséghez!