ujra_megye_1_2023
Cikk, fotó: Lengyel Roland

Szirmabesenyő csapata utoljára a 2007/2008-as szezonban futballozott a Megyei I. osztályában, majd az akkori kiesést követően 15 éven keresztül a csapat sikerek nélkül, a Megyei II. osztályban küzdött minden hétvégén. 2023/2024-es szezonban 15 év után azonba újra Vármegyei I-es csapata van Szirmabesenyőnek! Az ide vezető útról Konczvald István vezetőedzővel beszélgettem.

Mi hozta meg az áttörést?

Az első lépések 2019-év végén kezdődtek, amikor Bodnár Krisztián polgármester meghatározta a település sportéletének új irányvonalait és az ezzel kapcsolatos célkitűzéseit. A személyemmel kapcsolatos változást 2021-év nyara hozta el. Az említett elképzelések megvalósítása érdekében polgármester úrral és a szakmai vezetéssel folyamatos egyeztetéseket tartottunk, melynek eredményeként felkérést kaptam a csapat edzőként történő irányítására.

Szinte habozás nélkül vállaltam el a feladatot és az azzal járó önképzést, fejlesztést. A tanuláson túl az egyik legfőbb cél mégis az volt, hogy a játékosokból igazi közösséget, csapatot építsünk. Az ideális közeg megteremtetése igazi hajtóereje lett a későbbi menetelésnek, melynek köszönhetően két éven belül kétszer állhattak fel focistáink Szirmabesenyő mezben az MLSZ dobogójára! Az idei évet a bajnoki cím víziójával kezdtük meg, de a legnagyobb riválissal szembeni, valamint egyes idegenbeli sikertelen szereplés miatt sajnos az elmaradt.

A bajnokságot a harmadik helyen zárta a SZISE, mégis Vármegyei I. osztályban folytatja a csapat a megkezdett munkát. Hogy született ez a döntés?

Az ezzel kapcsolatos érzéseimet legjobban egy sportbarátom idézetével tudom a legpontosabban illusztrálni: 

„ha nem tudod megnyerni, akkor mindegy, hogy második vagy nyolcadik helyen végzel ebben az osztályban…”

Az utolsó bajnoki mérkőzésünkön viszont másképp gondoltuk. Játékosainkat a győzelemre, ezzel a harmadik helyezés kötelező megszerzésére instruáltuk. Ott és akkor csak a győzelem fontosságán volt a hangsúly, nem pedig a szintlépéssel megnyíló lehetőségeken.

A Vármegyei I. osztály 2023-as következő szezonja úgy épül fel, hogy a legjobb másodikon kívül a legjobb harmadik csapatot is felkérték a ligában történő szereplésre. Mára ez már senki számára nem titok, hanem ünneplendő meglepetés! Bár nem bajnokként, ám bátran és büszkén állíthatom, hogy csapatunk első osztályba kerülése az elmúlt évek munkájához és a teljesítményéhez kapcsolódó dinamika alapján nem érdemtelenül történt!

Szeretnék visszatérni kérdésemmel arra, hogy hogyan valósultak meg a csapat- és közösségépítéssel kapcsolatos elképzelések?

Korábbi nyilatkozataimban is rendszeresen kitértem a csapategység fontosságára, ami véleményem szerint feltétele az ideális munkakörülmények megteremtésének. Ennek szerves része a vezetőtársak partneri együttműködése, amiben nagy szerepet játszik Nyitrai Péter asszisztens edzőnk. Nyica az, aki az első perctől kezdve szervezi és fejleszti a csapat működését, legyen az sportszakmai kérdés, vagy akár a belső kommunikációnkkal kapcsolatos terület. Véleményem szerint ő az a pillére a közösségünknek, aki nélkül a kezdet, valamint a folytatás is elképzelhetetlen. Természetesen itt kell megemlítenem Tóth Tamás technikai edzőt is, aki nélkülözhetetlen háttérmunkájával biztosítja a Nyicával végzett munkánk egyensúlyát.

Az áll a csapat molinóján, hogy „SZISE, TÖBB MINT CSAPAT!” Mitől több és miben más a Szirmabesenyői focicsapat?

Nem gondolom, hogy más, viszont azt hogy több, abban egészen biztos vagyok! Amikor csapatról beszélek, akkor nem csupán a játékosaimról és a szakmai vezetőkről teszek említést, hanem a mi SZISE családunkról! Az elmúlt évek alatt egy igazi technikai team állt össze, melynek tagjai a jó eredmény érdekében folyamatosan velünk vannak és munkájukkal kiszolgálják a csapatot.

Ők azok, akik többször láthatatlanul és a vastapsot nélkülözve, de a csapat eredményeire vágyva és annak közösen örülve végzik a munkájukat egész évben.

Hogy állt össze a team?

Emlékszem a kezdetekre, amikor hírérték nélkül és szinte üres nézőtér mellett zajlottak a hazai rangadók. Majd hétről-hétre gyarapodtunk és ezt meg is mutattunk annak érdekében, hogy újra igazi hétvégi eseménnyé váljon minden korosztály számára az itthon játszott rangadó. Az egyikük Lengyel Roland, aki a logónk és a megjelenésünk tervezésével méltó arcot adott a SZISE-nek, aki fotóival és írásaival folyamatosan és első kézből juttatta el Önök számára mindazt, ami velünk történik. Jelenleg is a Vármegyei I. osztállyal kapcsolatos sajtó- és média feladatok előkészítésén dolgozik és felelős munkatársa annak. Munkájában Munkácsi Mátyás segíti a női mérkőzéseken, valamint alkalmanként a féri csapat meccsein készített fotóival.

Emlékszem a girbe-görbe és foltos pályánkra is! Dr. Mikó Tamás barátunk szinte jósként látta a jövőnket és ennek érdekében már évekkel ezelőtt elkezdte a pálya azon professzionális fejlesztését és gondozását, melynek szintje és minősége már jó ideje méltó a megyei elsőosztályhoz! Őt segíti Molnár Gergő, aki végzi a pályával kapcsolatos további és nélkülözhetetlen feladatokat.

Csodálatos csapatmunka folyik, amihez nagy segítséget nyújtanak a közösségi összefogások, szponzorációk, amiket ezúton is hálásan köszönünk! Mindenki azt akarja, hogy Szirmabesenyőben újra legyen minőségi sportélet. Ezt mutatja a Peknyó Laci nehéz időkben vívott küzdelmei és a jelenleg irányítása alatt álló női labdarúgó csapatunk sikere, vagy az utánpótlás nevelésünk, melyben Leskó Miki és Balázs Ádám (Ödi) vállalnak nagy szerepet, de ne feledkezzünk meg a kézilabdásainkról és a futóinkról sem, akik szintén jó eredményeket értek el idén. Büszkeséggel tölt el, hogy ennek az egésznek a részese lehetek.

A Vármegyei I. osztályában való helytállás mellett milyen elképzelései vannak a szakmai vezetésnek?

Idén számos feladatunk lesz. Tervünk, hogy a meglévő szakosztályok továbbfejlesztésében még jobban elmélyüljünk. Ebben az elképzelésünkben szeretnénk még több gyermeket bevonni a helyi sportéletbe és ezzel kinyitni számukra az egészséges élethez és a minőségi közösségekhez tartozás kapuit. Vágyunk, hogy az eredményes toborzások után megmutathassuk minél több szülőnek, hogy gyermekük jó helyen van a SZISE-nél és minden szempontból értékes az, ami az edzések és mérkőzések alkalmával velük történik!

Megosztható az olvasókkal az, hogy milyen eredményt vár az új szezonban a csapattól?

Záró gondolatként a felnőtt csapatunkkal és a célkitűzésekkel kapcsolatosan szeretném hangsúlyozni, hogy a szakmai vezetésem középpontjában mindig a győzelem áll, nem pedig a kieséstől való félelem és a menekülés! Utóbbi nem lehet jövőképe a SZISE-nek!

Minden meccsen a győzelemért lépünk pályára, a csapatunkért, a SZISE-team-ért, a szurkolóinkért, a támogatóinkért, Szirmabesenyőért!


Köszönjük az elmúlt évek támogatását és bízunk a sikeres, további együttműködésben:

SOLAR Építő Kft. | Kolotech Bt. | RO-Pánt 95 Bt. | SILEX-94. Kft. | Dexiker-97 Kft. | SOLTE Kft. | SZATA Villanyszerelés | Hidro-T Kft. | Magyar Adó és Könyvelő Kft.