idosek_20240411
Kedves Szépkorúak! Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani azért a munkáért, mellyel az önök generációja lehetővé tette nekünk, hogy Szirmabesenyő Nagyközség büszke polgárai lehessünk. Büszkék vagyunk arra az értékre, amit önök teremtettek, építettek és önzetlenül átadtak a jövő nemzedéke számára.
 
A család gondoskodása mellett az önkormányzatnak is mindent meg kell tenni azért, hogy a megérdemelt pihenés éveiben is megkapják mindazt a támaszt, ami megszépítheti, teljessé teheti a mindennapjaikat. Mi azért kívánunk tenni, hogy Szirmabesenyő idős polgárai ne csak a Világnapon, hanem a mindennapokban is élvezzenek kitüntető figyelmet. Öt év elteltével, ma is igaznak érzem ezeket a mondatokat! Mi, a fiatalabb generáció tagjai tisztelettel és felelőséggel tartozunk Önök felé.
 
Gondolataimat zárva engedjék meg, hogy köszönetemet fejezzem ki azért a támogatásért is, amit Önöktől kaptunk június 9.-én, amikor is újraválasztottak engem, mint polgármestert és a velem együtt induló, a tegnapi napon felesküdött képviselőtársaimat.
Köszönjük a biztató szavakat és a ránk leadott szavazatokat!
„Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött." (Sütő András)
Jó egészséget kívánok!
 
Fotók: Lengyel Roland