Ünnepi beszédét Márai Sándor idézetével kezdte Szénégető Orsolya önkormányzati képviselő, aki az 1956. október 23-ai események előtt tisztelegve és az író érzéseivel azonosulva gondolatait azzal folytatta, hogy 66 évvel ezelőtt valóban meghasadt az égbolt kicsiny hazánkban.

Egy kicsi, sokat szenvedett nemzet adott értelmet és jelentőséget az egyik legnagyobb isteni és emberi adománynak, a szabadság eszméjének.

A mai napon a magyar történelmünk egyik csodájára emlékezünk. Az 1956-os forradalom és szabadságharcra, mely valóban, maga volt a csoda. Csoda volt, ahogy megszületett és élt, és csoda volt az is, ahogy a szellemisége túlélte a kegyetlen megtorlás időszakát.

Kötelességünk, hogy a hősök emlékét megőrizzük, s az ifjúságnak elmondjuk: kik, mit és miért tettek 1956-ban. Nekik is tudniuk kell, a pesti srácok és lányok önfeláldozó hősiességről tettek tanúbizonyságot. Szinte fegyverek nélkül, közös szívdobbanással, hatalmas elszántsággal a legnagyobb túlerővel szemben is képesek voltak fellépni a szabadságunkért és a függetlenségünkért. Elmehettek volna innen, elfogadhatták volna, hogy a rendszer megváltoztathatatlan. Ők azonban nem ezt tették. Küzdöttek, kitartottak a végsőkig.

A mi felelősségünk abban rejlik, hogy függetlenségünket, hazánk hosszú idő után visszanyert szabadságát mire használjuk. Joggal merül fel a kérdés, képesek leszünk-e megőrizni azt és sértetlenül átadni gyermekeinknek, annak érdekében, hogy ők ne is ismerjék meg a kiszolgáltatottságot, az idegen elnyomást. Csak akkor és csakis akkor élhetnek majd ők büszke magyarként a'48-as, '56-os elődeink által megálmodott szabad hazában, ha mi jól sáfárkodunk az örökül kapott szabadságunkkal, függetlenségünkkel.

Legyen áldott 1956 emléke!