Köszönettel fordulok településünk köztisztviselőihez, akiket a mai napon ünneplünk. Ők azok a munkatársaim, akik megválasztásom óta önzetlenül, jeles szakmaisággal és szorgalommal végzett szolgálatukkal támogatják az Önkormányzatunk munkáját, így a Szirmabesenyőben élőket.
A mai megemlékezés tovább erősíti azt a hagyományt is, hogy Semmelweis Ignác születésének évfordulóján, azaz a magyar egészségügy legfontosabb napján megünnepeljük mindazokat az egészségügyben dolgozókat, aki hivatásuk választásával és elhívtatott gyakorlásával nap mint nap értünk, szirmabesenyőiekért is dolgoznak.
Köszönöm!