Közösség

Szirmabesenyő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete és dolgozói megrendülten búcsúznak Pelle György volt önkormányzati képviselőtől, a település közösségi életének meghatározó személyétől. Választott képviselőként több, mint 30 éven keresztül szolgálta Szirmabesenyő fejlődését, 1995 és 1998 között alpolgármesterként is.

2009-ben díszpolgári cím adományozásával ismerte el munkásságát, közéleti tevékenységét a Képviselő-testület.

Közösség

Fogadják sok szeretettel a ÉLET-LIGET levelünkhöz mellékelt ajándékot, melyet a szirmabesenyői Fércelődők Egyesület tagjai készítettek az újszülött gyermekek részére.

KÖSZÖNJÜK!

Közösség

A parkban az „ÉLET-LIGET” emléktáblája alapján tájékozódni tudnak arról, hogy a gyermekük fája a park mely részén található. Ehhez további segítséget nyújtanak a facsemetéken a napokban elhelyezett azonosítók.

Ezúton is szeretnénk Önöket arra biztatni, hogy személyesen is látogassák meg gyermekeink parkját és ápoljuk, gondozzuk közösen az elültetett facsemetéket!

Közösség

Advent negyedik vasárnapján Szirmabesenyőben is körbeért a láng, ezzel a hit, remény, öröm, és a szeretet teljessége vált eggyé.

„Kívánom mindenkinek, hogy amikor otthon kigyúlnak a karácsonyi fények, legyen körülötte mindenki, akit szeret és az ezzel járó békesség tegye szebbé az ünnepeket, leljék örömüket szeretteikben, hogy újult erővel nézhessünk az elkövetkezendő időszak felé.”

Közösség

A karácsonyhoz közeledve immár a harmadik adventi gyertya fénye lobbant fel és árasztotta lelkeket melengető fényét, melyet Tóth Dénes református lelkész gondolatai emeltetek ünnepivé.

Aki reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: „Ennyi lesz a te magod!” Mert hitében nem gyengült meg, amikor arra gondolt, hogy százesztendős lévén, elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt.

Közösség

Advent második vasárnapját Dr. Szarka János parókus atya szavaival köszöntjük.

Az idei évben az adventi koszorú második gyertyájának meggyújtása különleges, hiszen egybeesik a gyermekek által hatalmas izgalommal várt, piros ruhás, fehér szakállas Mikulás eljövetelével, azaz Szent Miklós püspök ünnepével. A meggyújtott gyertya felhívja figyelmünket az ajándékozó szeretet fontosságára.

Közösség

A szirmabesenyői hógömb újra megnyitotta a varázslat kapuját az adventi felfedezők előtt. Mi is megcsodáltuk és hoztunk magunkkal néhány képet. Neked melyik a kedvenced?

Ha a képek között nem találtad meg, akkor fotózd le és küld meg nekünk! :)

Közösség

Kedves Szirmabesenyőiek!

Az elmúlt évektől eltérően, szűk körben és az ilyenkor szokásos összejövetel kedvességének és bensőségességének nélkülözésével gyújtottuk meg településünk adventi koszorújának első gyertyáját.

Szomorúságunkat Galo atya ünnepi gondolatai igyekeztek enyhíteni, aki egyben megtisztelt mindannyiunkat azzal is, hogy Bodnár Krisztián polgármester úrral közösen meggyújtotta az első gyertyát.