szirmayak nyomaban

Július 19-én az eső és a hideg időjárás ellenére újra gyermekzsivaj töltötte be a kastély környékét. Hétfő délelőttől péntek délutánig a Szirmay család nyomában jártunk, közelebbről ismerkedtünk meg a velük kapcsolatos történetekkel, a megyénkben felkutatott rokoni kapcsolataikkal. 

Táborunk első napján a gyermekek nagy örömére Szilaj a vadló történetét néztük meg a moziban. Az animációs mesefilm klasszikus értékeket közvetített, hol hangosan kacagva, hol könnycseppel a szemünkben csodáltuk a vásznat. 

Kedden Regécre kirándultunk, ahol a kis csoportunk hősiesen mászta meg a várhoz vezető utat és a szépen felújított történelmi falakat. 

Szerdán a tolcsvai Szirmay- Waldbott kastély falai között repülhettünk vissza a történelembe. 

A héten a Félcelődők segítségével zoknibagoly és levendulapárna került a táborozó gyermekek hátizsákjába. Mindannyiunk számára öröm volt Forrón fagyizni, a Tündérkertben sétálni, just dance és habpartin részt venni, virágtartót gravírozni, pattogatott kukoricát, vattacukrot és frissen sütött gofrit majszolni. Köszönjük azt, hogy az ellátást minden esetben „ all inculsive”-nak érezhettük, akár az ökotanteremben, akár a regéci látogatóközpontban, akár a Poroszkai étteremben.” Jövőre veletek ugyanitt”- szólt hangosan minden gyermek szájából, péntek délután a táborszervezők szívét megmelengető mondat.