Immár sokadik esztendje annak, hogy mi szirmabesenyőiek a Hősök kertjében gyűlünk össze emlékezni az 1956-os forradalom eseményeire, tisztelegni és fejet hajtani a Hősök emléke előtt.

Az ebből az alkalomból rendezett ünnepségünkön Szénégető Orsolya alpolgármester mondott ünnepi beszédet.

Alpolgármester asszony a „fény” szimbolikájával elevenítette fel 1956 őszének eseményeit, melyben Máray Sándort idézte:

„Az időben minden megmarad, de olyan színtelen lesz, mint azok a nagyon régi fényképek, melyeket még fémlemezre rögzítettek. A fény, az idő lemossa a lemezről a vonások éles és jellegzetes árnyalatait. Forgatni kell a képet, s a világítás bizonyos fénytörése szükséges ahhoz, hogy a vak fémlemezen megismerjük azt, kinek arcvonásait egyszer magába szívta a tükörlap. Így halványodik el az időben minden emberi emlék. De egy napon fény hull valahonnan, s akkor megint látunk egy arcot"

A történelmi visszapillantás után a jelen tanulságairól is szó esett, illetve a közösségünk összefogásának szükségességére, melyben mindenkinek a saját szintjén kell hozzá tennie e közös cél érdekében: a kormánynak stabil és hathatós oktatáspolitikát, az oktatóknak – nevelőknek, mint ahogyan itt Szirmabesenyőben a bölcsődei gondozók, óvoda pedagógusok, tanítók, tanárok teszik - a lelkiismeretes munkát, a tanulóknak a lelkes tanulást, a szülőknek és a közvéleménynek e fontos munka támogatását. 

1956 megünneplésének nagy a tétje. Emlékezni, emlékeztetni, tükröt tartani és tükörbe nézni, fiatalnak, idősnek, politikusnak és civilnek, idegenbe szakadtaknak és persze az otthon maradottaknak. Emlékeznek a magyarok 56-jára a világ bármely táján élő nagy politikusok is, Barack Obama például ezt mondta: 

A magyar felkelés letöréséhez több mint 200 ezer szovjet katonára volt szükség, de a magyar nemzet szellemét és reményét nem lehetett legyőzni.

Szénégető Orsolya beszédét Sajó Sándor költő, drámaíró mondataival zárta, melyek megdöbbentő és szívbe markoló aktualitást hordoznak:

Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...
De túl minden bún, minden szenvedésen,
Önérzetünket nem feledve mégsem,
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni büszke gyönyörűség.