Ősz van. A fákról hullnak a levelek, mely az elmúlásra emlékeztet minket.

Kimegyünk a temetőkbe, imádkozunk elhunyt szeretteink üdvösségéért, emlékezünk rájuk, a velük való kapcsolatunkra, s elmélkedünk saját elmenetelünkről is. A temető tanít és formál, segít megtalálni igazi önmagunkat.

Elhunytjainknak pedig szükségük van imádságainkra, mert ők magukért már nem tehetnek semmit, de mi ezzel még segíthetünk rajtuk. Az imádság által tanúskodunk róluk az Úr előtt, hogy ők jók, s szeretetre méltók voltak földi életükben, hiszen mi most is gondolunk rájuk.

Legyen minden sír előtti megállás, minden szál virág, minden meggyújtott mécses, minden találkozás imádság és egyben reménység, hogy amint a közelgő tél után jön majd a tavasz, úgy lesz feltámadás is,

s egykor az Úrnál ismét találkozunk...

Polyák Imre | parókus