Közösség

Ma, április 17-én méltó módon ünnepeltük a költészet erejét a szirmabesenyői Petőfi Sándor Művelődési Házban. 

Megtiszteltetés, hogy körünkben köszönthettük meghívott vendégeinket, Dr. Boryné Rhúz Annát és Rhúz Andreát, akik családi kötődésük révén különleges, élő kapcsolatot jelentenek Petőfi Sándor örökségéhez. Elmondták, hogy ez a rokoni kapcsolat számukra nem csupán örökség és felelősség, hanem büszkeség és inspiráció is.

Közösség
Különleges közösségi élményben volt része mindazoknak, akik részt vettek a mai zarándoklaton. Fiatalok és idősebbek együtt indultak útnak, hogy végigjárják a Mária út ezen szakaszát, és közösen éljék át a Keresztút stációinak lelki üzenetét.
Közösség

Ami decemberben elkezdődött a családi adventi délutánon, az februárban folytatódott a Farsangi Forgatagon. Szirmabesenyő közössége Petra gyógyulása érdekében ismét megmutatta erejét és töretlen szándékát.

A rendezvényen résztvevők nagylelkűségének köszönhetően a farsangi eseményen újabb 350 ezer forint gyűlt össze, ezzel pontosan megismételve a karácsonyi gyűjtés kiemelkedő sikerét.

Közösség

Már VI. alkalommal teltek meg élettel és vidámsággal Szirmabesenyő és Sajókeresztúr utcái a farsangi futás alkalmából.

Bár a hangulat a szokásos volt, a szívünkben most mégis többet vittünk magunkkal a kilométereknél, hiszen a mai napon minden lépést és minden másodpercet Petrának ajánlottunk. Petra, ma érted és veled futottunk! Ezt a napot neked és a családodnak ajánljuk fel, és tiszta szívből kívánjuk a mielőbbi gyógyulásodat.

Közösség
2026. február 21-én immár hatodik alkalommal állunk rajthoz, hogy a megszokott jókedvvel, futva hozzuk el a farsangi forgatag és a közelgő tavasz hírét. Ilyenkor együtt töltjük meg nevetéssel a hideg téli utcákat, lépteinkkel pedig átlépünk a szürkeségből az új kezdet és a megújulás felé.
 
Miért érdemes velünk tartani?
Közösség

Hatalmas büszkeség érte településünket: Bene Hanna, a helyi Alapfokú Művészeti Iskola növendéke ragyogó eredménnyel térhetett haza Egerből!

Közösség

Alapfokú Művészeti Iskolánk növendéke, Bene Hanna pályamunkájával bejutott a XXII. Egri Csillagok Országos Rajz- és Tehetséggondozó Verseny döntőjébe.

Az országos megmérettetésre január 31-én, szombaton kerül sor Egerben. Nagyon büszkék vagyunk Hannára, és sok sikert kívánunk neki a döntőben!

Közösség

Ismét bebizonyosodott Szirmabesenyő közösségének összetartása a település karácsonyi rendezvényén – derül ki Bodnár Krisztián polgármester közösségi oldalán a mai napon megjelent bejegyzéséből.

Közösség
A Szirmay-kastély udvara szinte teljesen megtelt advent negyedik vasárnapján, amikor együtt ünnepelte a közösség a karácsony közeledtét.
Közösség
Ismét különleges meglepetéssel várjuk a szirmabesenyői gyermekeket 2025. december 5-én és 6-án a Mikulás Házánál. A Mikulással való találkozás örömteli pillanatait idén is a közösen készült fényképekkel szeretnénk felejthetetlenné tenni.
 
A regisztrációkat Szirmabesenyői lakcímmel rendelkezők számára, érkezési sorrendben, a meghirdetett időpontok erejéig tudjuk fogadni.