elet_liget_2022
Fotó, cikk: Lengyel Roland

Idén már 3 évesek azok a szirmabesenyői gyermekek, akiket még nem is olyan rég az első elültetett fákkal ünnepeltünk az ÉLET-LIGET-ben. Nagyon nagy öröm és büszkeség számomra, hogy a mai napon a 133. gyermek születését jelképező csemetével gyarapodik az Emlékparkunk. Ezúttal a berkenyére esett a választásunk, amely egy a szent fák közül, melyre egyes kultúrák az élet fájaként tekintenek, ami a védelmet, bölcsességet és a bátorságot szimbolizálja – mondta el Bodnár Krisztián polgármester.

Tóth Dénes – lelkész és Polyák Imre – parókus atya áldását követően településünk új plébánosa Kecskés László atya osztotta meg gondolatait:

Megható és egyben felemelő rendezvényen vehetek részt lelkipásztor testvéreimmel együtt a mai napon, amikor is az Élet Ligete- parkban új facsemeték kerülnek elültetésre a nagyközség újszülött gyermekei tiszteletére.

A nagyszámú érdeklődők és szülők kíséretében azt gondolom, hogy egy egyedülálló kezdeményezés ez a szép szokás, hiszen nemcsak emlékeztet mindenkit az élet fontosságára, hanem egyben környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vesz. A fa ültetése mindig többet juttat az eszünkbe, mint pusztán környezetvédelem. Ahogy gyermekeinket vállaljuk, óvjuk és védjük megadva mindent, ami a testi, lelki és szellemi fejlődésükhöz is szükséges, ugyanúgy ha ezekre a most még csemetékre gondolunk, melyekből terebélyes fa lesz, ha erre járunk évek múlva is vagy az utánunk következő generációk, eszünkbe jut, hogy ez a fa akkor lett ültetve, mikor én születtem. Az elődök gondolták az utódokra is, azzal, hogy jövőt építenek, amikor gyermeket vállalnak ebben a bizonytalan és zaklatott világban, egyben bíznak a jövőben is.

A családok és benne a nemrég született új életekre kérjük közösen a történelmi egyház képviselői Isten bőséges áldását!

Egyben kérjük azt Istentől, hogy akik megpihennek vagy felüdülést keresnek a leendő lombos fák árnyéka alatt, mindig jusson eszükbe az élet értéke, a természeti örökség védelme és a jövőnek való építkezés fontossága, ahogy elődjeink is tették.

Kívánom, hogy ahogy az épített és egyben természeti örökségének is örvendezni tudunk, úgy a felnövekvő új generációkban is tudjunk örvendezni és megpihenni az Istentől nekik ajándékozott talentumaik gyümölcsének beérésé kapcsán.

Isten adja, hogy itt Szirmabesenyőn gyökeret verjenek, megtalálják hivatásukat, egzisztenciát építve legyenek boldog emberek, akik gondoskodnak Családjukról és értékes tagjai legyenek környezetüknek és hazájuknak!