Advent IV.
Fotó: Lengyel Roland

Tisztelt Szirmabesenyőiek! Közeledik a karácsony az év egyik legszebb ünnepe. Az elmúlt hetek sokunknak lázas készülődésben teltek el. A karácsonyt kicsi és nagy egyaránt várja. A kicsik sok ajándékot, a nagyok pihenést, nyugalmat remélnek tőle.

Ezt az ünnepet az emlékezés, az együttlét élménye, a boldogság érzése különbözteti meg a hétköznapoktól. Egymásra mosolygunk, mert együtt lehetünk. Meggyújtjuk a gyertyákat és emlékezünk azokra is, akik már nincsenek velünk. Az ünnep hangulatában a másik emberre figyelünk és arra gondolunk, hogy mit nyújthatnánk szeretteinknek, azoknak, akik fontosak számunkra. Ez a mi legemberibb értékünk. 

Az az ember aki nemcsak saját magáért él, aki igazi harmóniát tud teremteni belső világában, saját lelkében és a maga környezetében, az talán kisugározhat a barátok, munkatársak, a környezet felé is. Ahol harmónia, béke, szeretet van, ott meghitt, bensőséges kapcsolatokra épülő családot, közösséget lehet teremteni. Nehéz küzdelmes évet tudhatunk magunk mögött.

Őrizzünk meg ebből az ünnepi pillanatból morzsákat az eljövendő év hétköznapjaira azért, hogy azokból is kicsit ünnepit, kicsit méltóságteljeset, a hétköznapitól eltérőt varázsoljunk. Figyeljünk arra, hogy a szeretet ne csak néhány napig, az ünnep idején éljen szívünkben, hanem a hétköznapokon is megmaradjon bennünk. Éljünk úgy, hogy szeretettel viseltessünk egymás iránt, hogy életünkben ne legyen helye a haragnak és gyűlölködésnek.

Mit is kívánhatnánk magunknak a következő évre?

Természetesen mindenkinek egészséget, boldogságot, békességet, anyagi biztonságot és szerencsét. A szeretet és a vele járó békesség tegye széppé az ünnepeket! 

Bodnár Krisztián | polgármester