Hírek

motoros_borze
Közösség

Sokadik alkalommal vettem részt a Miskolc Motoros Börzén és ezúttal is azt tapasztaltam, mint korábban: ez a rendezvény több, mint amit a neve takar. Mamuzsich Lászlóval beszélgettem.

Szirmabesenyő idén tavasszal is egy olyan motoros börzének adott otthont, ahol sem az egyes motorok márkája és értéke, sem pedig a különböző motoros közösségekhez való tartozás nem volt szempont – számolt be Mamuzsich László az esemény szervezője.

boszormenyi_b_dij
Sport

Nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy 2022. május 11-én Miskolc város ünnepén az év sportolója díjjal tüntették ki Böszörményi Bendegúzt.

Minden alkalommal megdobban a szívünk, amikor hírt kapunk arról, hogy Bendegúz valamilyen nemzetközi-, világversenyre készül, ugyanis hozzászoktatott minket már ahhoz, hogy ezekről a megmérettetésekről rendre éremmel tér haza Szirmabesenyőbe, vagy ahogyan azt ő szokta mondani: „sikerült bezsebelni egy érmet”

vincze_otto_20220511
Sport

Szirmabesenyőbe egy olyan sportember érkezett látogatóba, akiért egy ország állva tapsolt a góljait látván a bajnokok ligájában és akinek a mindene a labdarúgás – számolt be Konczvald István a SZISE labdarúgócsapatának edzője.

állatorvosi hírek
Önkormányzat

Szirmabesenyő  nagyközségben az ebek  2022. évi  kötelező veszettség elleni összevezetéses  védőoltása az alábbi időpontokban lesz:

kormanyablak_busz
Önkormányzat

2022. május 10-én kedden Kormányablak busz érkezik Szirmabesenyőbe. A busz 12:30 és 15:30 közötti időpontban a Polgármesteri Hivatal előtti területen várja a Tisztelt Lakosságot a mellékelt tájékoztatóban feltüntetett  ügyekben.

Lehetőség nyílik többek között a lejárt okmányok cseréje.

Például:

szinye25_default
Közösség

2022. májusában – mint minden évben – megemlékezünk iskolánk névadójának évfordulójáról.

u7_toborzo_20220502
Sport

Gondolunk a legkisebb focistákra is, így 2022-ben elindul a SZISE U7-es focicsapata is!

Várjuk egyesületünkbe az 5 és 7 éves kor közötti (elsős és leendő elsős kisiskolások) focizni vágyó, jövőbeli futballistákat.

motoros_borze_2022
Közösség

2022. május 14-én újra felbőgnek a motorok Szirmabesenyőben, ugyanis ismét a Szirmay kastély biztosítja a motoros találkozó helyszínét.

Az érdeklődőket ezúttal is különböző motorkülönlegességek, vásár, remek hangulat és az Eseti Esti Műszak élő koncertje várja!

Asztalfoglalás, további információ: Mamuzsich László | Telefon: +36302740390 

Kapunyitás: 09:00 | Mindenkit sok szeretettel várunk!

husvet_2022
Önkormányzat

Ismét virágba borultak Szirmabesenyő közterületei, parkjai, amivel igyekeztünk mindenki számára még közelebb hozni az ünnepi készülődés izgalmait, valamint az igazi tavasz megérkezésének páratlan hangulatát.

zöldhulladek_2022
Önkormányzat

A tavaszi kertészkedéssel egyidejűleg megkezdődik Szirmabesenyőben is a keletkezett zöldhulladék begyűjtése, elszállítása.