Önkormányzat

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az Agrárminisztérium döntése értelmében a hatályos 164/2008. (XII.20.) FVM rendelet szerint az ország kijelölt területein tavasszal ismételten sor kerül a vadon élő ragadozó emlősök veszettség elleni orális immunizálására. 

Önkormányzat

Az áramszolgáltató ezúton értesíti a Tisztelt Szirmabesenyői Fogyasztókat, hogy az alábbi időpontokban és utcák érintettségében karbantartás miatt az áramszolgáltatást szüneteltetni fogják:

Önkormányzat
"A hősök iránti tisztelet készteti, hogy minden év március idusán kokárda kitűzésével megemlékezzünk. Fontos, hogy eme elismerő tiszteletet tovább adjuk a felnövekvő nemzedékeknek" - ezzel a gondolattal kezdte ünnepi beszédét Bodnár Krisztián polgármester, majd hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az ünnepi megemlékező műsorokkal és az események felelevenítésével megértessük gyermekeinkkel a forradalom magasztos eszméit. Hiszen ez nem csupán a történelem tanítása, hanem jelenünk kötelessége a jövő számára.
Önkormányzat

2025. március 25-én kedden Mobil Kormányablak busz érkezik Szirmabesenyőbe. A busz 09:00 és 13:00 közötti időpontban a Polgármesteri Hivatal előtti területen várja a Tisztelt Lakosságot. A kormányablak buszban azonnali ügyintézésre, illetve okmányok igénylésére van lehetőség az alábbi ügytípusokban:

  • személyi azonosítóról és lakcímről szóló hatósági igazolvány kiállítása, pótlása,lakcímváltozás bejelentése (amennyiben az ügyfél rendelkezik a tulajdonjogot igazoló okirattal),

Közösség

A Magyar Vöröskereszt sok szeretettel várja a véradókat 2025. március 19-én szerdán a Szirmabesenyői Petőfi Sándor Művelődési Házban, ahol ismét karjukat nyújthatják mindazok, akik nagylelkű adományukkal, önként kívánnak segíteni másokon.

Fontos ezúttal is hangoztatnunk, hogy a vér csak véradással pótolható!

Közösség

Tisztelt Szirmabesenyői Lányok, Hölgyek, Asszonyok! 

Ma Magyarországon a daganatos megbetegedések miatti halálozás a szív-és érrendszerit követően a második leggyakoribb halálok az emlőrák. Magyarországon évente mintegy 7500 új megbetegedés fordul elő és mintegy 2800 nő veszíti életét évente a betegség következtében. Az emlőráknál — csakúgy mint a legtöbb tumornál — is igaz az a megállapítás, hogy a terápia eredménye annál hatékonyabb, minél korábbi stádiumban kerül a betegség felismerésre.

Sport

A sportszerető és segítőkész Szirmabesenyőieknek, illetve a környező településekről érkezőknek köszönhetően nagy létszámban vettünk részt a FEKETE KATA emlékére szervezett eseményünkön. 

Hálásak vagyunk mindenkinek, aki adományával, a táv teljesítésével, együttérzésével vagy akár az egyszerű jelenlétével a közösség páratlan erejét gazdagította és nyújtott ezáltal KATA családjának jól érezhető lelki támaszt és támogatást. 

Közösség

Az idei Szirmabesenyői Farsangi Forgatag rendezvényünkre az Interreg Magyarország-Szlovákia program Kisprojekt Alapjára (https://spf-viacarpatia.eu/hu/) benyújtott pályázatunk keretében a szlovákiai Gúta (Kolárovo) városából is érkeztek vendégek.

A Jókedvűen a Partnerségben (CHIPS – Cheerfully in Partnership) című projekt célja az önkormányzataink közötti partneri együttműködés, hosszabb távon testvértelepülési kapcsolat létesítése. A pályázatot az Európai Unió 16910 euróval, a Magyar Állam 4227,5 euróval támogatja.

Önkormányzat

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő-ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet kéményseprő mestereket, szakmunkásokat és betanított munkásokat keres.

Ellátandó feladat:
A kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény rendelkezései alapján kéményseprőipari tevékenység ellátása a lakossági szektorban.

Önkormányzat

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. február 1-től módosult a lakcímbejelentéssel kapcsolatos ügyintézés rendje. 

Az új jogszabályi rendelkezés értelmében 2025. február 1-jétől kizárólag a járási hivatalok jogosultak ezen eljárásokra, a települési jegyzőnél már nincs lehetőség a lakcímbejelentéssel összefüggő ügyek intézésére. 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdés