sega_szb

Az új huszonötezer négyzetméteres létesítmény éves szinten hetven tonna széndioxid kibocsátásától óvja meg a környezetet, mivel korábban teherautóik napi negyven kört tettek meg a csarnok és a logisztikai központ között.

Hivatalosan is átadták a SEG Automotive újonnan épült, szirmabesenyői telephelyét. A korszerű, megújuló energiákat is használó létesítményt szeptemberben már a globális vezetőségnek és a kínai tulajdonos képviselőinek is bemutatták, most azonban a kormány képviseletében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, Veres Pál, Miskolc polgármestere és Bodnár Krisztián, Szirmabesenyő első embere is megtekinthette az új létesítményt. 

Az eseményen először Dobos Péter műszaki gyárigazgató köszöntötte a megjelenteket, aki emlékeztetett, az egy hónappal ezelőtti látogatás idején a beruházás hivatalos címtáblája került fel az épületre, mely jelzi, hogy a telephely felkerült a megye ipari térképére. Hozzátette, a mostani avatóünnepséggel hivatalosan is lezárult a költözés, hiszen a közelmúltban az utolsó sorokat is sikerült beüzemelniük.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: www.minap.hu