2019. október 14. hétfő
CHivatal: 3711 Szirmabesenyő Kossuth utca 5. sz. Email: titkarsag@szirmabesenyo.hu Tel: +36 (46) 527-205

Jó időben – jó helyen – jó sokan

Az V. Besenyői Röfi Napon showból volt a legtöbb!

A Mindenható által kirendelt csodás tavaszi időben felvonult itt kérem: hurka, kolbász, tepertő, forralt bor és pálinka, no meg Besenyő és jó szomszédjainak apraja-nagyja közül számtalan.

Legkorábban a 26 kolbásztöltő csapat tagjai érkeztek, az immár a 3. nagy megmérettetésre. Az alaphangot az Agyagbanda adta meg, amely már nyolc óra előtt lakodalmi hangulatba varázsolta a lelkesen készülődőket. Vida Péter színművész, Karinthy-díjas humorista, a Tetovált Séf, azaz Serényi Zsolt és Huszti Gábor polgármester lépett színre, hogy hivatalosan is megnyissák a nap programját.  (A polgármester hatásos versenyindító beszédét teljes terjedelemben közöljük: „Rajta!”) És belevágtak…

Aközben míg a kolbászkészítők tették a dolgukat, kilenc órakor az udvaron egy méretes sertés vére hullt. Körben felnőttek és gyermekek, ez utóbbiak közül sokan most részesülve először ilyen testközeli látványban. A bátrabbak jöhettek el, hiszen vidám és érdeklődő arcokat láttunk, szörnyülködőt egyet sem. Lángra kapott a szalma, aztán jött a gyorsperzselő, hamarosan pedig a bontás, majd a feldolgozás.

Míg kint nőtt a tömeg, fogyott a forralt bor és tea, a krumplilángos, meg az árusok portékái, az 1000 négyzetméteres sátorban a csapatok közben daraboltak, daráltak, fűszereztek, kóstoltak töltöttek, sütöttek, majd déltájban tálaltak és a zsűri színe elé járultak. A zsűrit az Avalon Park állította ki: elnöke Bajusz Gergely gasztronómiai igazgató, tagjai pedig Albók Gyula és Szepesi Gábor séfek, kiegészülve a tévéből jól ismert Tetovált Séffel.

Közben a Hurkajurta játszóházban kézműves foglalkozással, a szabadban pedig népi játékok kipróbálásával vagy a vurstliban szórakozhattak a gyerekek, 11 órakor pedig dr. Czabajszki Máté jóvoltából megcsodálhatták, egyesek egy rövid beülésre ki is próbálhatták, a Magyar Légimentő szolgálat pályára röppent elegáns, sárga helikoptermadarát.

Nemcsak a nemzetközi helyzet, de a csapatok hangulata is fokozódott (sőt tetőfokára hágott), amikor az igazán hozzáértő zsűri meghozta döntését, és megkezdődött az eredményhirdetés. Elsőként a sonkalövők járulhattak a színpadra. Az ő eredményükről persze nem a zsűri, hanem a célba találó nyílvessző döntött, minden szubjektív elemet kizárva.

Aztán már show a javából. Három alapkategória (autószalonok, szomszédok, besenyőiek) versenyzői izgulhattak, illetve az is kiderült, hogy ki lett az abszolút nyerő, azaz a győztesek győztese.

A díjakat Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke és Huszti Gábor polgármester adta át.

Minden színpadra járuló üde színfoltot jelentett a lelkesen tapsoló tömeg számára, különösen a „suzuki-mazdás” Szabó György flipchartos kabinetalakítása és a mókás-jelmezes Rákóczi Rémesek bevonulása aratott osztatlan sikert. A győztesek győztesének járó vándorkupát a Röfi Büfé csapatából Klára tarthatta magasba.

 (A versenyző csapatok, közöttük a díjazottak névsorát, a díjakat és a szponzorokat a mellékelt táblázatok tartalmazzák.)

Az eredményhirdetés közben sem állt meg a kinti élet, hiszen újra kinyílt Disznótoros ház ablaka, és a reggeli hagymás vért követően immár a toros tál jelentette a prímet. A Tepertőházból pedig vitték a vendégek a teli dobozokat, mint a cukrot. El is fogytak szépen. Úgy látszik, nem lehet elegendő mennyiséget kisütni, pedig a szervezők most igazán felkészültek.

Az önkormányzati vendégszekcióban testvértelepülésünk, Huszt városának Ivan Fetko, a polgármester első helyettese által vezetett hatfős delegációját, szomszéd településeink polgármestereit, községünk díszpolgárait, valamint a megyei és helyi közélet számos prominens képviselőjét köszönthettük.

A program szusszanásnyi időt sem engedett. Színpadra pattantak óvodásaink, iskolásaink, népdalkörünk, hogy aztán a Garagulya Gólyalábasok tényleges is „magas” szintű produkciója után Márió, a harmonikás, majd Jolly és Suzy töltse meg hangokkal a zsúfolásig telt sátrat és a környezetét.

Mialatt az egyre magasabb csúcsokra törő sztárzenekar beszerelt, addig a Lobbanáspont tűzzsonglőrök kápráztattak. Melyet a végén a télűző aktus, a kiszebáb tűzhalála zárt.

És jött a magyar zenei élet igazi színfoltja, a Paddy and the Rats remek koncertje. Vendégfellépőként a besenyői Michael Flatley-vel, a géppuskalábú Frankie Hanak színpadklopfoló táncossal. Jókedvvel, vidáman.

Valahogy így telt el 2019. február 16-a, egy szép nap, Szirmabesenyőben.

A jelszó változatlan: Jövőre Veletek (és remélhetően másokkal is), ugyanitt!

Kiknek (kik ott voltak) emlékeztetőül, kiknek (kik nem jöttek el) kedvcsinálóként beszéljenek a képek és a mellékelt táblázatok.

Tudósító: Némethi Lajos

Fotók: Kerényi László, Némethi Lajos, Vaszilkó Ádám

__________________________________________________________________________________

A tudósító és a fotósok szolgálati közleménye a Tisztelt Olvasókhoz:

Akinek a sonkalövő versenyről (elbambultunk, bocs!) és a gyerekek színpadi produkcióiról (a szülőktől alig fértünk hozzájuk) vannak jó felvételei, kérjük, néhányat juttasson el a kabinet@szirmabesenyo.hu címre. Az archiválás miatt, hiszen a történelemnek is dolgozunk.

A szervezők szolgálati közleménye:

Hálás köszönetünk mindenkinek, aki résztvevőként, vendégként, szereplőként, versenyzőként, médium alkotójaként, a program háttérmunkásaként vagy bármilyen módon hozzájárult a nap sikeréhez!

Kérésünk: Aki jól érezte magát, mondja el mindenkinek! Aki nem, mondja el vagy írja meg nekünk! (kabinet@szirmabesenyo.hu); Hasznos minden vélemény.

 

 

 

Webgalamb