aug20_20250820
Ma, augusztus 20-án azért gyűltünk össze, hogy tisztelettel emlékezzünk államalapító királyunkra, Szent Istvánra, valamint arra az örökségre, amelyet nemzetünk számára hagyott – kezdte ünnepi beszédét Bodnár Krisztián polgármester. 
 
Hangsúlyozta, hogy ez a nap a magyar történelem egyik legfényesebb mérföldköve: a keresztény magyar állam születésének ünnepe, amely nemcsak múltunkhoz köt bennünket, hanem jövőnk számára is irányt jelöl.
 
Beszédében arra is kitért, hogy augusztus 20-a különleges lehetőséget ad összetartozásunk megerősítésére. A Kárpát-medence minden táján, de a világ bármely pontján éljenek is magyarok, ezen a napon egyetlen közösségként ünnepelünk. Az államalapítás emléknapja összeköti a múltat és a jövőt, és hidat teremt a határokon innen és túl élő magyarok között is.
 
Településünk vezetője zárásként kiemelte: a nemzet igazi ereje az összetartozásban rejlik. Amikor együtt ünneplünk és közösen emlékezünk, akkor válik igazán kézzelfoghatóvá, mit jelent magyarnak lenni, magyar közösséghez tartozni.
 
A szirmabesenyői egyházi vezetők – Kecskés László plébános és Polyák Imre parókus – kenyéráldását követően Bodnár Krisztián megszegte az új kenyeret. Az ünnepség kulturális műsorral zárult, méltóképpen tisztelegve Szent István öröksége előtt.
 
Isten éltesse nemzetünket! Isten áldja a magyarságot és Magyarországot!
 
 
Cikk, fotó: Lengyel Roland