
2025. augusztus 15–17. között településünk delegációja, Bodnár Krisztián polgármester vezetésével testvértelepülési találkozón vett részt Gúta városában.
A „Hagyománytisztelet és Települések találkozója” című nemzetközi projekt négy ország – Magyarország, Ukrajna, Románia és Szlovákia – településeit hozza közelebb egymáshoz. Ennek keretében lehetőségünk nyílt bemutatni Szirmabesenyő hagyományait, kultúráját, természeti és épített értékeit, valamint közösségünk sokszínűségét és erejét.
A háromnapos rendezvény során felfedezhettük és élvezhettük testvértelepülésünk természeti szépségeit, turisztikai látnivalóit. A legnagyobb élményt azonban mégis Gúta város polgármestere, Halász Béla, valamint elkötelezett csapatának vendégszeretete és figyelmessége jelentette.
A hivatalos és kötetlen programok, valamint a közösen átélt pillanatok lehetőséget adtak arra, hogy szinte eggyé váljunk Gúta város közösségével, és büszkén mondhassuk: csodálatos érzés volt itt is magyarnak lenni!
Minden szirmabesenyőinek szívből ajánljuk, hogy ha útjuk Gútára vezet, álljanak meg egy kis időre – mert biztosan érzik majd: egy jókora darab ott maradt a szívünkből!
Cikk, fotók: Lengyel Roland