eve_power_20260520
Fotó, cikk: Lengyel Roland

A tegnapi napon Juhász Roland országgyűlési képviselő részvételével közös látogatásra került sor az EVE Power Hungary Kft. szirmabesenyői telephelyén.

A Bodnár Krisztián polgármester kezdeményezésére megvalósult látogatás célja az volt, hogy az újonnan megválasztott képviselő személyesen is megismerhesse a társaság vezetését, valamint átfogó képet kapjon a telephelyen zajló tevékenységekről és működési folyamatokról. A látogatás fontos célkitűzése volt az is, hogy a lakosság számára teljesebb képet nyújtsanak a cég által végzett, valamint az engedélyekben rögzített tevékenységekről, azok teljes folyamatáról, továbbá az ehhez kapcsolódó ellenőrzési és kontrollmechanizmusokról.

A társaság működését bemutató prezentációkat követően lehetőség nyílt kérdések feltevésére, amely során ismertetésre kerültek a lakosság részéről eddig felmerült témakörök is. Ezt követően a résztvevők bejárták a logisztikai csarnokot, ahol személyesen is megismerhették az operatív munkavégzés folyamatát, valamint a teljes akkumulátor-átcsomagolási rendszert a beérkezéstől a logisztikai előkészítésen át egészen a szállításig.

„A cégvezetéssel folytatott egyeztetések alkalmával megnyugtató válaszokat kaptunk a feltett kérdéseinkre. Képviselő úrral közösen egyúttal megteremtettük annak lehetőségét is, hogy a transzparencia és az átláthatóság erősítése érdekében a lakosság számára megnyíljon a cég működésének, folyamatainak és tevékenységének helyszíni megismerése” – számolt be Bodnár Krisztián polgármester.

A lakosság részére biztosított látogatási időpontokról a későbbiekben adunk tájékoztatást.