2021. március 07. vasárnap
CHivatal: 3711 Szirmabesenyő Kossuth utca 5. sz. Email: titkarsag@szirmabesenyo.hu Tel: +36 (46) 527-205

ÉLMÉNY Tábor | 2020.

1. nap

Az ÉLMÉNY Tábor első napjának délelőttjén csoportokban zajlottak az ismerkedő játékok. A délutáni programban 6 csoport vett részt az „Életet a kastélyban” elnevezésű vetélkedőn, melyet fánk-party követett.

 

2. nap 

Az Élmény tábor második napján az AVALON-ban játszott a táborozók fele. A másik csoport a játszóbusz rengeteg játékát próbálhatta ki (pl.: íjászatot, kooperációs szőnyeget, krassolhatott stb.). Délután  Lovagi tornán vehettek részt 6 csoportban a gyermekek, ahol erő és ügyességi próbák vártak a lovagjainkra. Az első három csapat ki is rakta a Szirmabesenyőhöz kapcsolódó képeket és átvehették jutalmaikat is.

 

3. nap 

Önkormányzati táborunk harmadik napján ádáz harcot vívtunk a lézerfegyverekkel, majd kipróbáltuk magunkat a buborékfociban is. Mozidélutánunkat csokoládés maffin édesítette meg.

 

4. nap 

A mai napon programjaink között szerepelt a közös játék, AVALON Park látogatása, ahol a gyermekek a játszás öröme mellett a cukrász mesterséggel ismerkedhettek. A nap margójára írható a hangos kacaj, a mosolytól sugárzó arcok és a KI MIT TUD fergeteges hangulata.

 

5. nap 

A mai napon a csoport kézműves foglalkozásokon vehetett rész és csuhébábokat készíthettek a gyermekek. Levezetésképpen sportoltunk is, majd bezártuk az Élmény tábort.

Webgalamb