2019. június 26. szerda
CHivatal: 3711 Szirmabesenyő Kossuth utca 5. sz. Email: titkarsag@szirmabesenyo.hu Tel: +36 (46) 527-205

Advent negyedik vasárnapján

A Jézus születése előtti negyedik adventi vasárnapon Huszti Gábor polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. A Csoda megidézésével és azzal a vággyal, hogy a szolidaritás, egymás megbecsülése, megértése és elfogadása, jótékony cselekedeteink, az ilyenkor oly gyakran hangoztatott és kinyilvánított szeretet áthathatnák az év minden napját: e tekintetben egész évben „karácsonynak” kellene örvendenünk. Szirmabesenyő lakosságának áldott, békés ünnepet, 2019-re pedig hasonló sikereket kívánt, mint amelyek részesei már ebben az évben is lehettünk. Az óvodások műsora – az otthon kis bárányka-hólyagokat ápolgató szereplők (akiknek mielőbbi gyógyulást kívánunk) távolléte miatt – ezúttal elmaradt. Érkezett viszont Varga Andrea, a Miskolci Nemzeti Színház művésze, akinek szép hangja karácsonyi hangulatfestő dallamokkal, melegséggel töltötte meg a teret. A nagy adventi koszorú negyedik gyertyáját a Takács Benjámin révén Betlehemből érkező lánggal Huszti Gábor gyújtotta meg. A Szirmabesenyői Népdalkör nemcsak a szertartás alatti énekével, de a Hógömbben adott mini-koncertjével ismételten bizonyította nemrég elnyert nívódíjának jogosságát. A történtekről és a hangulatról meséljenek a képek – is…

 

Webgalamb